Kucsmagomba "házi konzerv" avagy kucsmagomba befőtt fűszeres lében

A tavasz első napján szép kucsmagomba termést sikerült begyűjteni. Cseh kucsmagombával volt terítve az erdő alja Hoztunk belőle, de sok-sok ott maradt szaporítóanyagnak és másoknak, aki arra jár. De így is elég volt, valamit kezdeni kellett vele, mert "egyevésre" túl sok, és sokáig frissen nem tartható el.
Tavaly már szárítottam, úgy is jól használható, de most szerettem volna kipróbálni nem savanyú konzervként a tartósítását. A gombasavanyúság jól bevált nálunk, nagyon finom, sokoldalúan felhasználható. Felhasználást kicsit korlátozza a nem olyan nagyon, de savanyú íze. Fagyasztva nem túl lélekemelő a gomba, ezért abból csak a speciálisan "úgy" finomakat (pl. panírozott sárga gévagomba és vargánya) teszem el, és egyébként a fagyasztó korlátozott helyű, drága és tudjuk a tavaszi hóviharok óta, nem is tuti biztos megoldás.

Ma már nem készítem celofánnal zárt üvegben,
mindig csavaros kupakkal
 és kétszer hőkezelve, kétszer dunsztolva kuktában 
  
Ezért gondoltam egy sós, de nem túl sós lében konzerválásra a friss kucsmagomba zsákmány ügyében.
Tartósító nélkül, hőkezeléssel.

Így készült:
1. A gombakalapokat és tönköket szétválasztottam.
2. Alapos, de óvatos mosás, mert a kalapok törékenyek frissen (főzve már nem).
3. 20 perc főzés elég sós vízben.
4. Kivettem a gombát a főzőléből
5. Közben egy fűszeres (sok babérlevél, sok mustármag, sok fokhagyma, kicsi rozmaring (ha sok keserű lesz), de lehet más fűszert is tenni) és a végén elég sok sót adtam hozzá, szinte már túl sósra készítettem, hiszen a só tartósít, de a gomba nem vesz fel minden sót, így nem lesz ehetetlenűl sós.
6. Kifőztem a befőttnek szánt üvegeket (vagy lehet mikrózni vagy sütőben fertőtleníteni), ha fémtetővel zárjuk akkor a fémtetőket is kifőzzük, de vigyázat ezek csak főzhetők, mikróba és sütőbe nem tehetők. 
7. Az üvegekbe tettem a főtt gombát, majd leöntöttem a lobogó, forró, fűszeres lével, és lezártam (még a záró fóliát is leforráztam előtte.) Majd száraz dunsztba tettem, vagyis jól betakargattam kihűlésig.
(Megjegyzés: A bejegyzés régi. Újabban minden gombakonzervet kétszer hőkezelek, így ilyet már csavaros tetővel teszek el és kuktában kis vízbe állítva az üvegeket kétszer (első után másnap is) 10 percet forralom, majd az üvegek a kuktában hűlnek ki.

Ez a befőtt még április elején készült, azóta felbontottam egyet, a kis tálban látható. Teljesen jól elállt, finom és a kalapok tölthetők így is, nem törékenyek. Megfelelően sós, de nem savanyú. mint amikor ecetes lében van.
  


cseh kucsmagomba
....terítve az erdő alján

.. és egy kevés az egészből a kosárban, jelentős része ottmaradt 

kalapok előkészítve
Ősszel eltett gombasavanyúság, felbontva. Nagyon finom
(júdásfül, lilatönkű pereszke és vegyes)

gombasavanyúság készítése


Megjegyzések

  1. Ravasz egy gomba ez a kucsmagomba ! Az én rétemen van, hogy kaszálni lehet, aztán utána hosszú évekig még csak egy darab sem mutatkozik. Idén én nem láttam. Igaz, a terület nagy részét feldúlták a vaddisznók :-(
    Én úgy tettem el, hogy megpároltam a hagymát, rádobtam a gombát, épp csak rottyant egyet - és ment a dobozban be a mélyhűtőbe. Szerintem nagyon jó volt így is.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések